MARILYN MANSON - Kiadó nélkül!
09-12-08 2009. dec. 8. 7:17, Magdi Marinkó,
még nincsenek kommentek
Manson pár nap múlva két londoni koncerttel indítja brit villámturnéját, és ennek beharangozása céljából nyilatkozott a brit Hammernek, többek között arról is, hogy újra összejött nagy szerelmével, Rachel Evan Wood színésznővel.
Az újságíró eredeti kérdése arra vonatkozott, hogy egy olyan magánéleti krízis és elkeseredettség után, amely Manson és Wood nagy port felvert szakítását követte, hogyan képes valaki talpra állni.
"Azt hiszem, nem félek önmagam lenni. Néha előfordul, amikor a karrierje ezen pontjára jut valaki, amikor már annyi minden megesett, amikor már annyi hatás érte, az eredeti inspiráló erőként szolgáló hatások mellett. Ilyenkor néha bénának érzi magát az ember, miközben önmagát adja, mert úgy érzi, valami újat kéne felmutatnia. De azt hiszem, sokan egyetértenek velem abban, hogy nekem azt kell nyújtanom, amiben a legjobb tudok lenni. És ez tényleg be is jött, hiszen újra együtt vagyok Evannel, ez amolyan exkluzív információ, elsőként közölheted."
Ami pedig az Interscope-sztorit illeti, arról így beszélt Manson:
"Elengedtek minket az Interscope-tól, így visszanyerhetünk egy csomó kreatív ellenőrzést, ugyanis egy csomó kérdésben - például a klipeknél meg ilyeneknél - rendesen meg volt kötve a kezem. A legjobb példa erre a friss klipünk, a Running To The Edge Of The World, amit egyértelműen nem engedtek volna elkészíteni. Már neki is álltunk a turnézás közbeni dalszerzésnek - hasonlóan ahogy az Aladdin Sane című David Bowie album is készült -, így a vártnál is jóval hamarabb jöhet az új lemez."
Nehéz elhinni rólad, hogy nem szegültél szembe a kiadói akarattal...
"Meglepne, ha tudnád, mennyire vissza kellett fognom a kreativitásomat, ami gyakran az életemre is kihatással volt. Semmi kedvem nem volt zenélni, annyira visszafogtak a zenei elképzeléseim megvalósításától - amit engedtek, azt kiadták, de a klipes terveknek is csak egy része ment át a szűrőn. A kreatív ötleteim legalább felét szétzúzták, úgyhogy most sokkal több mindenre lehet számítani tőlem."
Az új anyag tehát őszintébben fogja ábrázolni Marilyn Mansont?
"Igen, úgy hiszem, hogy tökösebb, gonoszabb lesz, és úgy hiszem, hogy talán romantikus. Önkielégítő."
Szerinted a nyári koncertjeiteket, többek között a Download fesztiválos fellépést ért kemény kritika jogos volt?
"Nem nagyon olvastam ezeket, de közel sem voltunk olyan jó formában, mint most. Nem fogok elnézést kérni, de jelenleg bárki seggét simán szétrúgdossuk. Ez most punk rockosabb és csicsamentesebb, ugyanakkor még teátrálisabb, egyszerűen visszatértünk arra a vágányra, amelyen Marilyn Mansonnak haladnia kell. Sok minden kellett ahhoz, hogy előmászhassak az agyam egyik sarkából, ahová a legutóbbi album befejezése után kerültem. Sokáig nem tudtam, hogy mit kéne kezdenem magammal. Most már tudom. És ez átjön a bulikon."
Milyenek a mostani koncertek?
"A turné remekül megy. Egy csomó mindennek a helyére kellett kerülnie a fejembent, mentális szempontból, vissza kellett térnem ehhez az egész rock'n'roll életstílushoz. Jelenleg óriási lendület visz minket előre, úgyhogy Angliában is fullosat fogunk alakítani. Egy csomó különböző korszakos dalt játszunk, például az Antichrist Superstar-ról, vagy a Coma Black-et és Come White-ot a Holywood lemezről. Az új lemezről simán előkerülhet a klipjével elég komoly vihart keltett Running To The Edge Of The World, de újra elkezdtük nyomni a Dried Up, Tied Up And Dead To The World-öt is, amiben gitározom is - most eljutottunk oda, hogy jobban játszom, mint valaha. De jelenleg a Devourt éneklem a legszívesebben a bulikon."
Manson friss tervei közt szerepel az is, hogy jövőre kiválasztana néhány amerikai várost, esetleg európait is, amelyekben három egymást követő este lépne fel csapatával, és minden bulin egy-egy klasszikus MM albumot adnának elő, elejétől a végéig. Három lemezről esett szó eddig: Antichrist Superstar, Mechanical Animals, Holywood.
(Forrás: hammerworld.hu)
Evan Rachel Wood visszament Marilyn Mansonhoz
09-12-04 2009. dec. 4. 15:36, Magdi Marinkó,
még nincsenek kommentek
Címkék:
cikk
,
érdekesség
Bár Marilyn Manson nemrég azt fejtegette, hogy Lady Gaga a lelki társa, sőt még a fülébe is súgta, milyen szívesen megfektetné, Manson nemrég egy interjúban úgy nyilatkozott, újra együtt van volt nőjével, Evan Rachel Wooddal.
Végül is teljesen logikus lépés összejönni egy olyan pasival, aki a szakítás után kilátásba helyezi, baltát vágna a fejünkbe. Manson a Metal Hammernek elmondta, nem fél önmaga lenni, és úgy gondolja, az emberek nagy része egyet is ért ezzel a gondolattal. „Úgy gondolom, ez nagyon kifizetődő, mert újra összejöttem Evannal” – fűzte hozzá a lényeget.
(Forrás: Velvet.hu)
Itt az új klipp: Running to the Edge of the World
09-11-05 2009. nov. 5. 9:23, Magdi Marinkó,
2 komment
Címkék:
érdekesség
,
klipp
,
videó
Ritkán látott fotók
09-10-26 2009. okt. 26. 7:19, Magdi Marinkó,
1 komment
Címkék:
érdekesség
,
fotó
(Forrás: http://fuckyesmarilynmanson.tumblr.com)
Uranium: Marilyn Manson (October 2009)
09-10-09 2009. okt. 9. 7:34, Magdi Marinkó,
még nincsenek kommentek
Címkék:
interjú
,
videó
Új interjú, amelyben talk a new albumról, és getting back together with Twiggy :)
Megújult a hivatalos weboldal
09-10-05 2009. okt. 5. 7:29, Magdi Marinkó,
még nincsenek kommentek
Címkék:
érdekesség
Megújult a MarilynManson.com, kellően beteg, és sokkal több infó van rajta, mint eddig, többek között megtalálható az összes eddigi videóklipp.
Mégsem kapott H1N1-et Marilyn Manson
09-09-30 2009. szept. 30. 7:08, Magdi Marinkó,
még nincsenek kommentek
Címkék:
cikk
,
érdekesség
Manson koncertszervezői cáfolják, hogy az énekes H1N1-et kapott volna, így már a hétvégén folytatódik a sztár kanadai turnéja. Azért szerintünk senki ne menjen hozzá túl közel…
Marilyn Manson néhány napja a saját blogjában írta meg, hogy megfertőződött a H1N1 vírussal, ehhez képest ezt a bejegyzést azóta törölték az énekes weboldaláról és megszólaltak Manson koncertszervezői is, akik szerint ebből az egészből semmi sem igaz.
Marilyn állítólag hamarosan útra kel, hogy folytassa kanadai turnéját: pénteken Halifaxban, szombaton pedig New Brunswickban lép a közönség elé. Azért ha valaki arra jár, ne ugorjon Manson nyakába a fellépés után, mert ugye sose lehet tudni…
(forrás: music.hu)
Marilyn Manson H1N1-et kapott
09-09-28 2009. szept. 28. 7:12, Magdi Marinkó,
még nincsenek kommentek
Címkék:
cikk
,
érdekesség
Marilyn Manson is megfertőzte a H1N1 vírus, írja a NME. Az énekes a Facebookon jelentette be, bizony ő is elkapta a H1N1-et. „Hivatalosan is diagnosztizált - egy valódi orvos – sertésinfluenzával” – írja Manson, majd hozzátette: „Tudom, mindenki azt gondolja majd, hogy egy disznót megdugva kaptam el a betegséget”. Mindenesetre Manson nem aggódik, sőt kijelentette, „sajnálatos módon túl fogom élni”.
(forrás: velvet.hu)
Készül az új klipp
09-09-16 2009. szept. 16. 8:45, Magdi Marinkó,
még nincsenek kommentek
Címkék:
érdekesség
,
klipp
Készül a klipp a Running to the Edge of the World című számhoz, amiből lent látható pár kép. Még az album megjelenése előtt arról volt szó, hogy a "I Want to Kill You Like They Do in the Movies"-ból lesz klipp, de azóta ugye kijött az "Arma-Goddamn-Motherfuckin-Geddon", most a Running, de talán nem is olyan nagy baj, hogy a Moviesből nem lesz képanyag :)


Marilyn Manson - Running to the Edge of the World (Reno 2009)
09-09-16 2009. szept. 16. 8:42, Magdi Marinkó,
még nincsenek kommentek
Címkék:
koncert
,
videó

